Elmerengve,sétálva a parkban,
tükör képem látva a kirakatban,
csepereg az eső fejemre,
könnyeim hullanak a földre.
Vajon hány ilyen éjszaka vár,
Szép emlékek törnek reám,
S oszlopok között látom meg a fényt,
Mit egykor szívem remélt.
Nem a remény hagyott el engem,
Én feledem őt, én felejtettem,
Percek alatt bomlott szét,
Mire ma azt mondom hogy szép.
Minden eső csepp lehullott,
S lélegzetem szaporodott,
Mily sok emlék járta át testem,
Amit tudom hogy sose feledem.
Sötét éjszakán a csillagok mutatták,
S ajkait ajkamhoz ragasztották,
Testét testemhez láncolták,
Nem is tudtam hogy valóság.
Honnan tudhattam hogy nem csak álom,
S tőle még túl sok amit várok,
Én hívtam vissza magányt,
Én romboltam szét a várát.
Örök bűnhődés lepi el szívem,
S én tudom hogy megérdemlem!
