...S utolért az amire nem számítottam,minden apró érzést porba vetve.Megdöbbenten néztem arcomat a tükörbe.Ki vagyok én?Miért vagyok itt és miért kellett így történnie?S rájöttem hogy az életnek nincs sok értelme.Maszkot növesztettem hogy a magány se ismerjen már fel, de ő csak jött és jött és fel se tűnt neki a maszk.Mintha hűséget tett volna értem úgy tért vissza mindig életembe.Miért te vagy hűséges hozzám?Miért nem az akit szeretek?Miért vagyok veled már oly rég óta?Nem is szeretsz!S ő erre azt felelte hogy de te igen!Egy másik nap is már vártam őt...Nem jött el hozzám úgy éreztem.Nyílt a lélek kapuja...Féltem a magánytól...de más jött be az ajtón.Akit már oly régóta vártam.Amit nem is értettem, és mikor az ismeretlen szemébe néztem meg láttam a boldogságot,a reményt,a hitet.Álmokat ígértünk egymásnak.Örök életet és hűséget egymáshoz,de az álmot rém álmok váltották át,az ismeretlent újból a magány,friss karomat a vörösen izzó vágások és hegek.Csak egy dolog nem változott; a könnyek a szememben...A boldogság és a csalódás néma érzelmi jelei...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése